admin

Legyűr a fáradtság?

Hiába alszod ki magad, mégis azt érzed, hogy kevés az energiád? Ha a fáradtság folyamatosan legyűr, az komolyabb problémákra is felhívhatja a figyelmet.

fáradtságAz emberi testnek van egy olyan része miszerint a fizikai és látható részen túl egy szemmel nem látható de mérhető energia áramlás. A távolkeleten azt mondjak erre hogy az a mindent működtető életenergia.

Legyűr a fáradtság? Read More »

Honnan ered a konfliktus?

Biztos történt már veled olyan konfliktus vagy fura helyzet, hogy csak néztél, hogy „ez most miért történt?” Ez a párkapcsolatokra is érvényes.

konfliktusA napokban fordult elő velem, hogy miközben gyalogoltam egy földúton, egy kisteherautó szó szerint pár centire húzott el mellettem, elég gyorsan. Felemeltem a kezem, hogy jelezzek a sofőrnek, hogy nincs rendben, amit csinál. Erre hirtelen lefékezett és visszatolatott. Kiszállt és pár centire az arcomtól állt meg, miközben vérben forogtak a szemei.

Honnan ered a konfliktus? Read More »

Miért fontos a fejlődés?

Vannak emberek, akiknél úgy tűnik, hogy egyik pillanatról a másikra mintha teljesen megváltozna a személyiségük, például barátságosból ellenségessé válnak. Akár egy órán belül is megtörténhet egy ilyen változás. De vajon hogy jön ide a fejlődés?

fejlődésBiztos mindenkinek volt olyan rokona, akit szeretett a család, de idős korára „rosszindulatúvá” vált, vagy „nem teljesen beszámíthatóvá”. Persze a család ilyenkor elkönyvelte, hogy: olyan, amilyen. De nem lehet az ilyen helyzetekből tanulni, hogy ne kövessük ezt a példát?

Miért fontos a fejlődés? Read More »

Miért fontos a hallás?

Szokták mondani, hogy egyes képességeinket csak akkor tudjuk értékelni, ha csökken vagy elveszítjük azt. Szerencsére van esély a hallás javítására, vagy a hallás visszaállítására.

hallásEgész gyerek korom óta problémáim voltak a fülemmel, többször be volt gyulladva, ami miatt rendszeresen fel is szúrták a dobhártyámat. Ez nyomot hagyott a dobhártyáimon, és nem kis mértékben befolyásolta a hallásomat.

Miért fontos a hallás? Read More »

Neked is vasból van a gyomrod?

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy olyasmit evett, amit nem kellett volna, de utólag már hiába okos az ember. Amit viszont kevesen tudnak, hogy gyorsan lehet ilyenkor segíteni, ha tudjuk, hogy mit kell tenni. Hogy megvédd a gyomrod.

gyomrodNemrég egy ismerősöm keresett meg azzal, hogy ételmérgezése van és bár járt vele orvosnál, hogy nem-e tudnék gyorsítani a javulásán. Az orvos hazaküldte, hogy pihenjen és szedjen széntablettát, ha szükséges.

Neked is vasból van a gyomrod? Read More »

Mit tehetsz a macskajaj ellen?

Itt a péntek és készülsz a bulira, de mi lesz utána? Macskajaj? Ha a másnaposság miatt nem vagy jól, tehetsz valamit ellene egy egyszerű fogással, ami már sokaknak bizonyította a hatékonyságát.

macskajajEleve az első lehetőség, hogy nem kell eljutni a macskajaj állapotába. De ha már megtörtént a jaj, van fogás, ami segít ilyenkor. Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől fogva büntetlenül meg lehet úszni a tivornyát.

Mit tehetsz a macskajaj ellen? Read More »

Hogyan történik az áramoltatás önmagunkon?

Létezik a testen 26 energia kapu, melyeket egy térképen tettem láthatóvá, hogy amíg te gyakorlod a pontokat, amíg folyik az áramoltatás, addig “puskázhass”.

áramoltatásAz egyes fizikai és lelki problémákra recepteket kapsz a tanfolyamon, melyek bármelyikét egyszerűbb formában otthon egyedül is megtudod csinálni. Csak ki kell választani a megfelelő receptet és akár alkalomszerűen, akár rendszeresen áramoltathatsz a tüneteidre.

Hogyan történik az áramoltatás önmagunkon? Read More »

Valamit megtehetsz önsajnálat helyett!

A legnagyobb önsorsrontásnak az számít, ha az ember tisztában van a problémáival, mégsem tesz semmit a megoldásért, csak panaszkodik. A panaszkodás legtöbbször arról szól, hogy az illető azt szeretné hogy valaki értse meg. Ez sokszor csak az önsajnálat megerősítéséhez vezet.

önsajnálatMég ha találsz is olyan embert a környezetedben aki meghallgat, megért és figyel rád, az önmagában nem oldja meg a problémát.

Valamit megtehetsz önsajnálat helyett! Read More »