Nap, mint nap szembesülünk velük, a részünkké váltak, mégse tudjuk kezelni őket. Amint felbukkannak negatív érzelmek, bármit megtennénk, hogy megszabaduljunk tőlük. Ha pozitívak jelennek meg, idővel gondot okoznak, hiszen nem szeretnénk elveszíteni, és már meg is jelent a negatív.

Az érzelmek kaptak egy romantikus felhangot aminek köszönhetően már magyarázattal is szolgál az irodalom, hogy miért is ragaszkodjunk hozzájuk. Nem túl hasznos. Miért? Mert ha ragaszkodunk érzelmekhez, nem engedjük meg magunknak, hogy még jobb legyen. Aztán az, amit fogva tartunk, idővel a negatív irányba csúszik. Ez az egyik oka a párkapcsolatokban az érzelmek „kihűlésének”.

Egy dolgot tisztázzunk. A szeretet és  a boldogság, nem érzelmek. A klasszikus értelemben legalábbis. Túl vannak az érzelmek világán. A lényünk alapjai. Nem valami olyasmi, mint valami kegy, hogy valakinek van, vagy nincs. Gyerekkorban mindannyian képesek voltunk szeretettel, kíváncsian nézni a világra, pár év alatt ennek már a nyoma sem marad. Azt hihetjük, hogy ki kell érdemelni. Ez aztán még jobban összezavarja a dolgokat.

Mi hát az oka a boldogtalanságnak?

Az érzelmek. Nemcsak ragaszkodunk hozzájuk, hanem egyenesen beazonosultunk velük. Nem az hangzik el, hogy „dühöt vagy félelmet érzek”, hanem „dühös vagyok, félek”. Ezek aztán napról-napra beárnyékolják a boldogságunkat, elfedik a szeretet képességét. Minél több réteget gyűjtünk össze, annál kevesebb „fény jut be”. Ezért vannak negatív hatással az életünkre, a kapcsolatainkra, az egészségünkre.

Érzelmek … hogyan működnek?

Az érzelmeket tanultuk. Születésünk óta folyamatosan mintákat láttunk, amihez az a megértés kapcsolódott, hogy azokkal elérhetjük, amit akarunk.

Egy példa erre: láttuk, hogy amikor Anyu már megint a kedvenc sorozatát nézi ahelyett, hogy vacsorát főzne, Apu dühös lesz. Amikor dühös lesz, és ennek hangot ad. Lehet, hogy Anyu mégis inkább nekiáll főzni. Apu elérte, amit akart.

Ezt az egészet a gyerkőc is érzi. Lesz egy pillanat, amikor összeáll neki a kép, hogy ha dühös lesz, azzal elérheti, amit akar. Megtanulja, hogy a düh a kontroll eszköze. Ez pedig a saját későbbi párkapcsolatában fel fog bukkanni több-kevesebb sikerrel.

Amit megtanultunk, annak a másik oldalát is megtanuljuk, tehát azt, hogy mások érzelmeire hogyan reagáljunk, például a düh esetében, az alá vagy fölé rendeltségtől függően félünk, vagy visszatámadunk. A szülőket kár ezért hibáztatni, hiszen ők is így tanulták, és ez így megy a dinoszauruszok óta.

Akkor most mit kezdjek velük?

Nagyon jó példa lehet, ahogy a színészek működnek. Ahhoz, hogy hitelesen alakítsák a szerepet, a szerep érzelmi világát is magukra öltik. Bár sokan el sem tudják képzelni, de a színészek is emberek. Amikor nem játszanak, a saját, személyes életüket élik. Ahogy a darab véget ér, kilépnek a szerepből és a szülői értekezleten már nyoma sincs Otellónak vagy Hamletnek.

Az érzelmekkel ez ugyanígy működik. A kulcsszó a tudatosság. A színészek ezt azért tudnak az érzelmek világába ki-be lépni, mert megtanultak bánni velük. A sok próba folyamán szándékosan felvették más emberek érzéseit. Így megtanulták (ezt bizonyos értelemben lehet érzelmi intelligenciának is nevezni), hogy hogyan bánjanak velük. Egyszerűen tapasztalatot szereztek, építettek fel.

Oké, de miért is jó ez neki?

Mert amikor a következő alkalommal elborítja egy érzelem a magánéletében, arra tudatosabb, már nem „csúszik bele”, nem azonosul vele, nem veszi az át az irányítást. Ha tudatos, akkor pedig van választása. Ha elég tapasztalattal rendelkezel, tudhatod, hogy egy dühkitörés vagy egy nagy dráma soha nem hozta a kívánt eredményt, mondhatni inkább csak rontott a helyzeten.

Miért jó ez nekem?

Ahogy az érzelmekhez való meglehetősen zavaros viszonyunkat is tanultuk, megtanulhatjuk rendbe tenni őket, a viszonyunkat az érzelmekhez, önmagunkat és a kapcsolatainkat. A kulcsszó az

Elengedés

Egy negatív érzelmekkel túlfűtött helyzetben ha figyelsz, észreveheted, hogy az érzelmeket te magad táplálod, te magad szorítod. Az érzelmek maguktól jönnének-mennének, ugyanúgy, ahogy egy, a kézben szorított tárgy az ujjak kinyitásával magától lehull. Ez a példa is mutatja, hogy maga az elengedés egyszerű, az átmeneti nehézséget az okozza, hogy megszoktuk a szorítást.

Erre vannak a gyengéd módszerek, amik segítenek felismerni, hogy mindig is mi voltunk a főnökök, nem az érzelmek. Ilyen például az: Elengedés Módszertana